Esztergom is lemondott a szilveszteri tűzijátékról
Miskolcon, Esztergomban és Szentendrén sem tart az önkormányzat tűzijátékot újévre virradóra.
Veres Pál, Miskolc polgármestere Facebook-oldalán jelentette be vasárnap, hogy az állatok védelmében idén Miskolcon nem tartanak önkormányzati tűzijátékot – szúrta ki az Index. Az októberben megválasztott polgármester szerint ezzel ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy a háziállatok ne rettegésben töltsék a szilvesztert, illetve úgy látja, a petárdára költött pénznek van jobb helye is. A döntést a kommentelők többsége jól fogadta.
Hasonló döntés született Szentendrén is, ahol már december 27-én közölték a város hivatalos Facebook-oldalán, hogy nem lesz tűzijáték a szilveszteri program része. Emellett az embereket a petárdázásról is igyekeznek lebeszélni.
Az óévet búcsúztató, új esztendőt köszöntő tűzijátékkal szemben egyre több lakossági tiltakozás fogalmazódik meg, nem csak Esztergomban, hanem számos más településen is. Ennek megfelelően idén szilveszterkorEszteromban a korábban meghirdetett tűzijáték helyett a Széchenyi téren látványos fényfestő-show szórakoztatja majd az új évet közösen ünneplőket. (igom.hu)
Nyáron egyébként Tárnokon döntöttek úgy, hogy az augusztus 20-i tűzijátékra szánt pénzt inkább egy játszótér építésére költik
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
FIAT UNOÁr: 219.000 Ft -
MINI COOPERÁr: 1.549.000 Ft -
MAZDA CX-5Ár: 4.750.000 Ft -
VOLKSWAGEN GOLFÁr: 400.000 Ft -
FORD FOCUSÁr: 2.899.999 Ft -
MERCEDES-BENZ EÁr: 4.990.000 Ft -
OPEL COMBOÁr: 1.670.000 Ft -
MAZDA 5Ár: 1.499.000 Ft -
OPEL INSIGNIAÁr: 3.599.000 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 899.000 Ft -
BMW X5Ár: 3.050.000 Ft -
FIAT PUNTOÁr: 299.000 Ft