Kiemelten figyelnek a most született babákra Szegeden
Szeged 2020.04.02.
Egy speciális eszközt bérel adományozói segítséggel a Korábban Érkeztem Alapítvány a szegedi gyerekklinikának. A sav-bázis mérővel azt ellenőrzik, hogy a vér oxigén ellátottsága megfelelő-e - írja a Délmagyar.
– Az új berendezés segítségével tudjuk biztosítani azt, hogy a koronavírus fertőzött édesanyáktól születő kisbabák vérmintáit ne a többi újszülött mintájával együtt vizsgáljuk. Ezzel is védjük a nem fertőzött kisbabákat, ugyanakkor a fertőzött vagy fertőzésgyanús újszülötteknek is a lehető legjobb ellátást tudjuk biztosítani – magyarázta Kiss Judit, a Koraszülött Intenzív Osztály vezetője.
Több millió forintos eszközt bérelnek
A makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezetője még tavaly kereste meg a Korábban Érkeztem Alapítványt azzal, hogy munkatársaikkal közösen úgy döntöttek, ebben az évben az alapítványt támogatják.
– Akkor még más terveink voltak, ám a helyzet úgy hozta, hogy most volt szükségünk erre az összegre. Egyeztettünk a céggel, akik engedélyezték a pénz átcsoportosítását – tudatta Rádi Katalin, az alapítvány alapítója. A felajánlott összegből egy több millió forintos eszközt bérelnek a szegedi gyermekklinikának.
A vér oxigén ellátottságát ellenőrzik
A savbázis gép megléte nagyon fontos a koraszülötteket és a beteg újszülött kisbabákat ellátó osztályok számára. A berendezést a vér sav-bázis egyensúlyának ellenőrzésére fejlesztették ki.
– Ha ez valamilyen légzési vagy anyagcsere ok miatt felborul, azt a mérés segítségével a betegágy mellett ellenőrizni tudjuk. Amennyiben a kisbabának légzési nehezítettsége van, ami koraszülötteknél a tüdő éretlensége, érett újszülötteknél fertőzés miatt gyakran előfordulhat, akkor a berendezés segítségével ellenőrizzük, hogy a vér oxigénellátottsága és széndioxid eltávolítása megfelelően megy-e végbe – fejtette ki az osztályvezető szakorvos.
Mini laborként is működik
A gép segítségével a kora- és újszülött babák kezelését gyorsan és a megfelelő ok kezelésével tudják megkezdeni, ezzel nagymértékben csökkentve a későbbi szövődményeket. A modern sav-bázis gépek funkciója a vér-gáz méréseknél sokrétűbb, mini laborként is működik, segítségével pár csepp vérből nem csak a vér-gáz értékekről, hanem a baba vérszegénységéről és az elektrolit háztartásáról is információt kapnak az orvosok.
Forrás: delmagyar.hu
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
OPEL ASTRA GÁr: 699.999 Ft -
TRABANT 1.1Ár: 250.000 Ft -
OPEL ASTRA JÁr: 2.699.000 Ft -
PEUGEOT 3008Ár: 3.650.000 Ft -
OPEL ASTRAÁr: 799.000 Ft -
FIAT PUNTOÁr: 499.000 Ft -
OPEL TIGRAÁr: 499.000 Ft -
SEAT CORDOBAÁr: 849.000 Ft -
LANCIA DELTAÁr: 2.600.000 Ft -
OPEL ASTRAÁr: 699.000 Ft -
AUDI A6Ár: 1.190.000 Ft -
OPEL INSIGNIAÁr: 3.599.000 Ft