Műhelytitkok, dilemmák és az inspiráció forrása
Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában A szabadkai keramikusművész, Nemes Fekete Edit munkásságát összefoglaló monográfiát szerda délután mutatták be a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.
Az alkotóval, a róla szóló monográfia szerzőjével, s a kötet kiadójával Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze beszélgetett.Nemes Fekete Edit alkotásai összekötik a történelmi Délvidéket, a most Vajdaságként ismert territóriumot és a Dél-Alföldet, így Hódmezővásárhelyt is, hiszen az alkotó ezekből az alföldi és délvidéki hagyományokból is táplálkozik műveinek létrehozása során. Erről köszöntőjében Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója szólt, hangsúlyozva, hogy Nemes Fekete Edit esetében a határon túli kultúrák, mentalitások és művészeti megközelítések közötti átívelés a kerámiaművészet több ezer éves hagyományaira épül.–Már gyermekkoromban szerettem rajzolni, így vezetett az út az újvidéki Képzőművészeti Középiskolába, s amikor szakot kellett választanom, a kerámia mellett döntöttem –mondta el Nemes Fekete Edit, aki évtizedeken átalkotója volt az akkori Jugoszlávia első és sokáig egyetlen kerámiával foglalkozó Kishegyesi Művésztelepének. Az művész a hetvenes és a kilencvenes években sokszor megfordult a Makói Művésztelepen, míg a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központtal annak vezetője, Pannonhalmi Zsuzsa révén vette fel a kapcsolatot, s kilenc alkalommal vett részt kerámia szimpóziumon.A kötetről annak szerzője,Ninkov K. Olga művészettörténész, a Szabadkai Múzeum munkatársa elmondta: a kerámiaművészetről ő maga is sok mindent a könyv megírása során tudott meg, s fontosnak tartotta, hogy olyan műhelytitkokba is beavassa olvasóit, mint a fatüzelésű és az elektromos kemencék égette kerámiák között tapasztalható különbség. De ír a szerző a művészt foglalkoztató sorskérdésekről is, mint a sok vajdaságit foglalkoztató „menni, vagy maradni” dilemmája, s arról, hogy egy-egy –akár egyéni, akár csoportos –kiállítás, a találkozás lehetősége a látogatókkal és a szakmai közönséggel milyen erővel inspirálja az alkotóművészt.A könyvbemutató végén Nemes Fekete Edit és Ninkov K. Olga dedikálta a kötetet. A keramikusművész alkotásai február 2-ig tekinthetők meg az Alföldi Galéria Átívelés című kiállításán.
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
OPEL INSIGNIAÁr: 3.599.000 Ft -
OPEL ASTRA HÁr: 1.899.000 Ft -
PEUGEOT 207Ár: 1.850.000 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 899.000 Ft -
AUDI A4Ár: 769.000 Ft -
FORD MONDEOÁr: 3.990.000 Ft -
NISSAN MICRAÁr: 749.000 Ft -
RENAULT SCENICÁr: 518.000 Ft -
VOLVO V70Ár: 899.000 Ft -
OPEL INSIGNIAÁr: 3.299.000 Ft -
MINI COOPERÁr: 1.549.000 Ft -
VOLKSWAGEN GOLFÁr: 879.000 Ft