Kezd el vért adni - új véradókat vár a Magyar Vöröskereszt
Nagyon sokan jöttek el vért adni 2019-ben Csongrád megyében. Ők hősök, akiknek ezúton is köszönjük adományukat! Még többen vannak ugyanakkor azok, akik még soha nem adtak vért, de alkalmasak a segítségnyújtásra. Őket hívjuk 2020-ban véradásainkra, remélve, hogy megtapasztalják, 3 élet megmentéséért nem is olyan nagy áldozat a vérüket adni. Nemcsak 2020 január első két hetében, hanem folyamatosan várja a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálata segíteni akarókat! Kiemelten azokat, akik először nyújtanák a karjukat. Sokan nem is tudják, az életmentés mellett miért hasznos még a véradás!
·Egy véradás értelmezhető szűrővizsgálatként is. A véradásig ugyanis csak egy rövid, ám alapos szűrés után juthatunk el, maga a véradás pedig egy orvosi ellenőrzés is egyben.
·Egyetlen csepp vérből sok minden megállapítható, így az is, hogy vérszegények vagyunk-e, van-e valamilyen fertőzésünk, vagy éppen szenvedünk-e vashiányban.
·A véradás ösztönzőleg hat a csontvelő számára, inger új, friss vörösvértestek képzésére. Azok között, akik rendszeresen, félévente adnak vért, 88 százalékkal csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.
·Probléma esetén a leendő véradót azonnal a megfelelő szakorvoshoz irányítják, illetve felhívják a figyelmét a legfontosabb tudnivalókra. Ne félj! Kezdj el vért adni! Minden véradónkat ezúttal is megajándékozzuk:
·egy fürdőbelépővel a makói Hagymatikumba
·egy belépővel a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe
·egy étkezési jeggyel
FONTOS:Aki vért ad, vigye magával azonosító okmányát, lakcím és TAJ-kártyáját!Valamennyi véradónknak ezúton is boldog, sikeres újesztendőt kívánunk!
A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete ezeken a helyszíneken és időpontokban várja rendszeres, visszatérő és új véradóit: Január 7., kedd⋅08:00 –11:00 Gazdakör 6900 Makó, Rákóczi utca 24.Január 7., kedd⋅14:30 –18:00 Csongrád, Városi Galéria 6640 Csongrád, Kossuth tér 7.Január 8., szerda⋅09:00 –13:00 Zsombó, Gyermekvédelmi Szolgálat 6792 Zsombó, Alkotmány utca 6. Január11., szombat⋅09:00 –12:00 Bessenyei Ferenc Művelődési Központ 6800 Hódmezővásárhely, dr. Rapcsák András utca 7 .Az Országos Vérellátó Szolgálat ezeken a helyszíneken és időpontokban várja rendszeres, visszatérő és új véradóit:SZEGED–Vérellátó Központ, Honvéd tér 4.:január2. 10-18 óra január 3. 7-14 óra január 6. 7-14 óra január 7. 7-14 óra január 8. 10-18 óra január 9. 10-18 óra január 10. 7-14 óra HÓDMEZŐVÁSÁRHELY–Vérellátó Osztály, Dr. Imre József utca 2.:január 2. 7:30-10 óra január 6. 7-9 óra január 9. 7:30-10 óra MAKÓ–Véradó Állomás, Kórház utca 2.:január 2. 9-13 óra január 6. 9-14:30 óra január 9. 9-13 óra SZENTES–Vérellátó Osztály, Sima Ferenc utca 44-58.:január 2. 14-17 óra január 7. 7:30-12 óra január 8. 7:30-13 óra január 9. 14-17 óra
Külön köszönjük a katasztrófavédelem és NKM –Földgázszolgáltató munkatársainak, hogy helyszíni véradásokon segítették emberéletek megmentését! A véradási helyszínekről és időpontokról ezeken az oldalakon MINDIG lehet tájékozódni:https://www.ovsz.hu/ver/veradasokhttps://veradas.hu/adjvert/veradasokhttps://voroskereszt.hu/hogyan-segithetsz/veradas/veradasi-helyszinkereso/A meghirdetett véradások elérhetőek még a Magyar Vöröskereszt ingyenesen letölthető mobil applikációja segítségével is:https://www.veradas.hu/hirek/toltsd-le-te-is-az-uj-verados-mobilalkalmazasunkat.
KÖSZÖNJÜK, HOGYÖN IS SEGÍT AZOKNAK, AKIK VÉRRE VÁRNAK!
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
MAZDA 323Ár: 669.000 Ft -
FORD KAÁr: 649.000 Ft -
FIAT BRAVOÁr: 279.000 Ft -
OPEL INSIGNIAÁr: 3.299.000 Ft -
FORD FIESTAÁr: 249.000 Ft -
FORD FIESTAÁr: 449.000 Ft -
VOLKSWAGEN SHARANÁr: 2.990.000 Ft -
CITROEN C4Ár: 1.345.000 Ft -
FIAT UNOÁr: 219.000 Ft -
OPEL AGILAÁr: 749.000 Ft -
MERCEDES-BENZ 230Ár: 550.000 Ft -
FIAT PUNTOÁr: 299.000 Ft