Egy tűzesethez és két műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat az újév első napján
A délelőtti órákban egy újraélesztett beteget mentettek a szegedi tűzoltók.
A melléképületben tárolt tűzifa kapott lángra január elsején Szegeden. A délutáni órákban a Gyula utcába riasztották a szegedi hivatásos tűzoltókat. Az egységek egy vízsugárral rövid idő alatt eloltották a lángokat, a beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem okozott károkat a főépületben. A tűzesetben senki sem sérült meg.
A mentők kérték a katasztrófavédelem segítségét újév első napján. Egy Csongrádi sugárúti, tizedik emeleti lakásban élesztettek újra egy beteget. A liftbe nem fért be a hordágy, a férfi állapota pedig nem tette lehetővé, hogy a lépcsőházon keresztül vigyék ki a ház előtt várakozó mentőautóhoz. A szegedi hivatásos tűzoltók megtelepítették a gépezetes tolólétrát, majd felemelkedtek a tizedik emeleti lakás ablakához. A hordágyat a kosár széleihez rögzítették, így szállították a beteget a mentőautóhoz.
Egy magatehetetlen, idős asszonyhoz riasztották a tűzoltókat szerdán. Szegeden, a Becsei utca egyik hatodik emeleti lakásában esett el az asszony, önerejéből nem tudott felállni. A tűzoltók az ablakon keresztül hatoltak be a lezárt lakásba, majd a sérültet átadták a mentőszolgálat munkatársainak.
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
VOLKSWAGEN MULTIVANÁr: 2.200.000 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 599.000 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 799.000 Ft -
OPEL ASTRA GÁr: 699.999 Ft -
VOLKSWAGEN PASSATÁr: 4.690.000 Ft -
PEUGEOT 3008Ár: 3.650.000 Ft -
MERCEDES-BENZ EÁr: 4.990.000 Ft -
RENAULT SCENICÁr: 1.599.000 Ft -
CITROEN BERLINGOÁr: 1.999.999 Ft -
RENAULT KANGOOÁr: 399.000 Ft -
PEUGEOT 308Ár: 3.399.000 Ft -
OPEL ZAFIRAÁr: 999.000 Ft