Vigyázat csúszásveszély!
A tartós ködös időben nagymértékű a csapadék lecsapódása az útfelületekre. Ezért ezek nyálkássá, erősen csúszóssá válnak, jobban, mint az esős felület, mivel most a fagypont körüli hőmérsékletben megindul a fagyás!
Becsapósak lehetnek a téli útviszonyok! A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára alakjában kerül az útra, folyamatos kockázatot jelent az autózókra. Hiába halad a sofőr a számára megszokott útvonalon, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amellyel száraz úton, sőt még melegebb évszakokban esős úton is bevehető az adott ív, a hidegben túl sok lehet.
Így a száraz útviszonyokhoz képest mérsékelt sebesség mellett is megcsúszhat a jármű. Ezért érdemes nagyon figyelni. Ha az aszfalt nedvesen csillog, akkor óvatosabban kell haladni, a nyálkás út csúszósabb az esősnél. A fagyás közeli, vagy olvadás közeli állapotban lévő víz kitölti az útburkolat szemcsemélységét, ezáltal csökken az abroncsok tapadása. A gumiabroncsok, még a téli mintázatúak és keverékűek sem tudják kiszorítani maguk alól ezt a fajta útfelületi féligfagyott vizet.
Ha kanyarban megcsúszik az autó kerülni kell az erős fékezést vagy a pánikszerű gyors kormánymozdulatokat. Gázelvétellel, precíz kormányzással, újbóli enyhe gázadással, a kormányzott kerekeket mindig a kívánt haladási irányban tartva visszanyerhető a gépjármű feletti uralom. Előnyt élvezhetnek a menetstabilizáló rendszerrel felszerelt gépjárművek tulajdonosai, nekik a legfőbb feladatuk íven tartani a járművet és szintén kerülni az erőteljes fékezést, vagy gázadást, a durva kormánymozdulatot.
Érdemes csúszásveszélyre gyanakodni akkor is, ha síkosságmentesítettek, és látszólag csak nedvesek az utak a következő helyzetekben:
– felüljárókon, ugyanis a felüljáró szerkezetet hidegebb, így felfagyások alakulhatnak ki az útburkolaton
– hegyes, dombos vidéken északi oldali útszakaszokon
– vízátfolyásos utakon
– lejtős utakon, ahol van rá esély, hogy a csapadék lemosta a csúszásmentesítésre leszórt anyagot
– nyomvályús útszakaszokon
Vezessenek óvatosan
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
FORD FOCUSÁr: 2.799.000 Ft -
OPEL ASTRA GÁr: 989.000 Ft -
TOYOTA AVENSISÁr: 2.700.000 Ft -
FIAT PUNTOÁr: 699.000 Ft -
FORD KAÁr: 649.000 Ft -
RENAULT CLIOÁr: 2.399.999 Ft -
PEUGEOT 207Ár: 2.349.000 Ft -
MAZDA 3Ár: 2.599.000 Ft -
OPEL ZAFIRAÁr: 999.000 Ft -
OPEL VECTRAÁr: 649.000 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 599.000 Ft -
RENAULT EGYÉBÁr: 4.999.999 Ft