Kétmilliárd forintos pályázati lehetőség a hazai sertés- és baromfiágazat járványvédelmi b
Magyarország 2020.04.01.
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.
A miniszter kiemelte, az új, "Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése" elnevezésű felhívás célja a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenési kockázatának csökkentése, különböző technológiai alkalmazások beszerzésének és kiépítésének támogatásával. Ennek keretében támogathatók például a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó beruházások, valamint építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzései is.
Hangsúlyozta: a felhívás kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, valamint kollektív beruházás esetén termelői csoportok, termelői szervezetek, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint szociális szövetkezetek lehetnek. A 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően az egyes egyéni és kollektív beruházások is maximum 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, a regionális besorolástól függően 40-50 százalékos támogatási intenzitás mellett. A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak - tette hozzá a tárcavezető.
Nagy István kifejtette: a Vidékfejlesztési program pályázatára 2020. április 27. napjától 2022. április 26. napjáig nyújthatók be a támogatási kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon. Az első értékelési szakasz 2020. május 11. napjáig tart. Az egyes értékelési határnapokig benyújtott projektek elbírálása együttesen történik.
A felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon lehet tájékozódni.
Forrás: MTI
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
OPEL ASTRAÁr: 3.750.000 Ft -
MERCEDES-BENZ 230Ár: 550.000 Ft -
VOLKSWAGEN MULTIVANÁr: 2.950.000 Ft -
FIAT PUNTOÁr: 299.000 Ft -
VOLKSWAGEN MULTIVANÁr: 2.200.000 Ft -
VOLKSWAGEN MULTIVANÁr: 1.799.000 Ft -
MERCEDES-BENZ EÁr: 1.349.000 Ft -
CITROEN C4Ár: 1.345.000 Ft -
OPEL ASTRA GÁr: 699.999 Ft -
PEUGEOT 207Ár: 1.850.000 Ft -
TOYOTA AVENSISÁr: 3.299.990 Ft -
OPEL ASTRAÁr: 699.000 Ft