Emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek és még idén novemberben várható egy újabb 20 százalékos béremelés - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón
Horváth Ildikó kiemelte, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, ami mutatja a kormány elkötelezettségét az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és ágazatban tartásáért.
Az államtitkár felidézte az ütemezett szakdolgozói béremelési program korábbi állomásait: 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban. Az idei januári 14 százalékos béremelés után még egy 20 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók ebben az évben novemberben, 2022 januárjától pedig újabb, 30 százalékos alapbéremelés lesz - ismertette a részleteket.
Közölte: ez összességében 72 százalékos emelést jelent, és az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek - ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak - emelkedését is. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a béremelés előtti bérének.
Az államtitkár példaként elmondta, hogy egy pályakezdő, középfokú OKJ-s vizsgával rendelkező szakdolgozó 2018-as alapbére 191 865 forintról ezzel az emeléssel 234 152 ezerre nő. Egy nyugdíj előtt álló szakdolgozó 2018-as 261 333 forintos alapbére januártól 318 931 forint lesz.
A januártól esedékes béremelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint. Az idei két béremelés fedezete 82 milliárd forint.
Horváth Ildikó kitért arra, hogy a béremelés az ágazatban dolgozók megbecsülésének az egyik legfontosabb eleme, de a kormány ezen kívül a lakhatási körülményeken is javítani kíván.
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
AUDI 80Ár: 329.000 Ft -
OPEL ZAFIRAÁr: 999.000 Ft -
BMW X5Ár: 3.050.000 Ft -
OPEL ASTRAÁr: 799.000 Ft -
VOLKSWAGEN GOLFÁr: 879.000 Ft -
OPEL INSIGNIAÁr: 3.599.000 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 899.000 Ft -
AUDI A2Ár: 1.290.000 Ft -
MAZDA 3Ár: 2.599.000 Ft -
FORD FIESTAÁr: 449.000 Ft -
JAGUAR XJÁr: 500.000 Ft -
VOLVO V70Ár: 4.499.999 Ft