Újabb hét koronavírussal fertőzött beteget vettek fel a szentesi kórházba
Csongrád megye - Szentes 2020.03.29.
Szentes város honlapján Szabó Zoltán Ferenc polgármester, rendkívüli sajtótájékoztatót jelentetett meg.
2020. március 29-én Dr. Kalmár Mihály, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház Főigazgatója tájékoztatása szerint újabb 7 fő pozitív koronavírussal fertőzött beteget vettek fel Kórházunk fertőző osztályára, így 8 főre emelkedett az ilyen típusú ellátottak száma. Hangsúlyozom, hogy a betegek közül továbbra sincs szentesi lakos, minden koronavírussal fertőzött személy ugyanarról a településről, ugyanabból a környezetből érkezett a szentesi kórházba.
Főigazgató úr tájékoztatása szerint a kórházunkban az egészségügyi dolgozók minden szükséges védőfelszereléssel rendelkeznek, és betartanak minden előírást.
Erőn felüli áldozatos munkájukat a város nevében tisztelettel megköszönöm!
Továbbá tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a Szentes Városi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a karanténban lévő személyek száma további 5 fővel nőtt, így 18-ra emelkedett.
Nyomatékosan felhívom Szentes város lakosságának és a szentesi Dr. Bugyi István Kórház ellátási területén élő lakosság figyelmét, hogy a Kormányrendeletekben foglalt és az Önkormányzatok által közzétett rendeletek utasításait maradéktalanul tartsák be!
Tisztelettel megkérem a 65. életévét betöltött, legveszélyeztetettebb korosztályhoz tartozó szentesi lakosokat, és a kórházunk ellátási területén élő lakosokat, hogy lakhelyüket csak kivételesen indokolt esetben hagyják el!
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
PEUGEOT 206Ár: 799.000 Ft -
OPEL TIGRAÁr: 499.000 Ft -
RENAULT CLIOÁr: 2.399.999 Ft -
AUDI A4Ár: 849.000 Ft -
KIA SPORTAGEÁr: 899.000 Ft -
VOLKSWAGEN CADDYÁr: 1.479.000 Ft -
TOYOTA AVENSISÁr: 3.699.999 Ft -
OPEL ZAFIRAÁr: 999.000 Ft -
KIA SOULÁr: 1.670.000 Ft -
VOLKSWAGEN PASSATÁr: 4.690.000 Ft -
FIAT MULTIPLAÁr: 799.000 Ft -
FORD FIESTAÁr: 449.000 Ft