Cosi fan tutte Pál Tamás karmester szemszögéből

A Szegedi Nemzeti Színház ismét premierre készül. A nézők január 17-től láthatják Mozart: Cosi fan tutte vígoperáját, melynek zenei vezetője Pál Tamás. Ma vele beszélgettünk Mozart csodálatosan megkomponált operájáról.

Mit illik tudni egy színházba járó, zeneszerető nézőnek erről a műről?
Már a története is nagyon érdekes. Talán nem szabad a nézőket azzal terhelni, hogy túlságosan beavatjuk őket a mű történetének a körülményeibe és bonyodalmaiba. Elég, ha tudjuk, hogy ez Mozart utolsó művei közé tartozik. Az a „hegygerinc”, amin ő már járt az operák tekintetében, annak már a vége felé tartott. A Cosi fan tutte az összes furcsaságával az én szememben Mozart operaművészetének a csúcsa. Az azért is különösen érdekes, mert maga a történet nem kínál olyan fogódzkodókat sem a szereplőnek és sem a nézőknek, mint akár a Don Giovanni vagy a Beaumarchais féle Figaro. Ezeknél maga a sztori, az esemény, a kaland, amiről az opera szól, rendkívül érdekes és sok támpontot ad. Ez egy játék, ahol hat ember egy előre elhatározott nagyon kedves játékot játszik, aminek a kapcsán fantasztikus, hogy milyen mély lélektani rétegek tárulnak fel. Amiből több tanulságot tud levonni magának mind a szereplő és mind a néző, mint az összes eddigi Mozart operából.

Az énekeseknek és természetesen a zenekarnak, milyen nehézségekkel kell itt megküzdeni?
Mondhatom azt, hogy a megszokottakkal, ami érdekes módon nem feltétlenül a nehézsége, hanem inkább az egyszerűsége. Ezekbe az egyszerű formákba, ebbe a nem agyon hangszerelt finom zenekarba kell megkeresni és megtalálni azt a csodálatos életet és gazdagságot, ami ott van. Az énekeseknél is ugyanez a helyzet. Ad ugyan virtuóz feladatot, de elsősorban az azonosulás, az átlelkesítés, a megértés, az emberség, a kedvesség, az érzelmek, ezek azok, amikhez az ajtót ki kell nyitni, és meg kell találni.

Tuska