A Szegedi Tudományegyetem koronavírussal kapcsolatos intézkedései
A Kínában felbukkant koronavírus terjedése kapcsán tájékoztatjuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem felkészült a koronavírussal érintett területekről érkező egyetemi polgárok fogadására, és adott esetben a kezelésükre.
Az Intézményben a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársainak és az érintett szakmák képviselőinek bevonásával egy operatív szakmai stábot állítottuk fel, hogy az aktuális helyzetnek megfelelő intézkedéseket a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudjuk megtenni.
Ugyan a kínai koronavírusnak jelenleg nincsen magyarországi regisztrált esete, azonban a vírus terjedésének megelőzése érdekében, az egyetemi polgárokat, a nemzetközi ügyekkel foglalkozó és a külföldi hallgatókkal közvetlen kapcsolatban álló kollégákat körlevélben tájékoztattuk arról, hogy a munkavégzés során az alábbi óvintézkedések szerint járjanak el:
- fokozottan ügyeljenek a munkavégzés során a higiénés előírások betartására, gyakran mossanak kezet szappanos vízzel, és kerüljék a beteg emberekkel való érintkezést,
- mellőzzék a Kínába való utazást és a kínai partnerek fogadását,
- azok, akik az elmúlt 14 napban tértek haza Kínából, illetve várható hazatérésük, kockázat felmérés céljából vegyék fel a kapcsolatot foglalkozás-egészségügyi orvosukat
- fokozottan figyeljék saját egészségi állapotukat és magas láz, felsőlégúti vírusfertőzések tüneteinek észlelése esetén azonnal forduljanak orvoshoz.
Az Intézményünkben tanuló 140 kínai hallgatót a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a megelőző intézkedésekről körlevélben tájékoztattuk. A járványügyi kockázat megítélése és kezelése érdekében a diákokkal kérdőívet töltetünk ki, amelyben nyilatkozniuk kell – többek között – arról, hogy melyik kínai tartományból érkeztek és kerültek-e kapcsolatba az új koronavírus által fertőzött személlyel. A kínai hallgatók arról is kaptak tájékoztatást, hogy egészségügyi kérdés, panasz esetén közvetlenül mely foglalkozás-egészségügyi orvosokhoz fordulhatnak.
Mindezzel párhuzamosan folyamatosan figyeljük és követjük a WHO és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait, a Magyar Kormány információit, és a további intézkedéseket ezen ajánlások figyelembevételével, valamint a járványügyi kockázat mérlegelése alapján rendeljük el.
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
BMW 318Ár: 1.799.990 Ft -
AUDI A4Ár: 769.000 Ft -
OPEL ASTRAÁr: 829.000 Ft -
PEUGEOT 308Ár: 3.399.000 Ft -
FORD FOCUSÁr: 2.899.999 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 899.000 Ft -
VOLVO V70Ár: 4.499.999 Ft -
KIA SPORTAGEÁr: 899.000 Ft -
RENAULT SCENICÁr: 1.599.000 Ft -
FORD MONDEOÁr: 3.990.000 Ft -
AUDI A6Ár: 1.190.000 Ft -
OPEL ASTRA JÁr: 2.499.000 Ft