A vásárhelyi szerző bemutatta a Szerájt a BFMK-ban
Egy elfeledett budapesti mulatónegyedbe, az 1896-ban épült lágymányosi Konstantinápolyba repíti vissza az olvasókat Borbás Edina legújabb történelmi fikciós regényében, A szerájban. A forgatókönyvíróként, újságíróként, videoklip-és reklámfilmrendezőként ismertvásárhelyi szerző életében a könyvírás is fontos szerepet játszik.
Borbás Edina legújabb regénye, A Szeráj tavaly év végén jelent meg és rögtöna toplistás könyvek közé került, romantikus kategóriában. Avásárhelyi író korábbi, Kékmacska című kötetéből mentett át szálakat, ám egy olyan letűnt kort sikerült megidéznie, hogy ez a története is képes önálló, kerek egészet alkotni.
„Az a mulatónegyed, amelyben elhelyeztem a történetet, valóban létezett. Igazi kuriózuma volt Budapestnek, a millenniumi évnek, amely azért is hihetetlen, mert elfelejtettük. Olyan Konstantinápolyt építettek akkor fel a lágymányosi részen, amely Európa-szintű mulatónegyed volt, a legnagyobb színházzal, tóval, tűzijátékkal, dzsámikkal, minaretekkel. Ebből ma már egy kődarab sem maradt, csak az emléke, ha életben tartjuk”-nyilatkozta Borbás Edina író.
A vásárhelyi író nemcsak az eredeti helyszínekhez ragaszkodott, de egyes szereplői is valódiak, mint például a bulinegyed egykori igazgatója, vagy a főszereplő lány.
„A főszereplő egyénisége egy szabadkai lánytól ered, akivel évekkel ezelőtt egy dokumentumfilm forgatáskor találkoztam. Nagyon tragikus sorsú festőnő volt. Ez annyira bennem maradt! Vannak történetek, amelyek bennemaradnak az emberben és nem engedik el, úgy gondolják, hogy egyszer majd kezdenek vele valamit. Ennek a lánynak a léte ihlette ezt a karaktert, de a sorsa nem ugyanaz”-tette hozzá Borbás Edina..
A szeráj szó szerint megelevenedett a BFMK-ban, ugyanis Fekete Linda színésznő közreműködésével készült egy kisfilm az Uránia Filmszínházban, amelyet levetítettek a közönségnek. Borbás Edinával Kodácz Csengele, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark marketingvezetője beszélgetett.
Vass Ramóna
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
VOLKSWAGEN PASSATÁr: 3.399.999 Ft -
OPEL ASTRAÁr: 3.750.000 Ft -
RENAULT CLIOÁr: 2.399.999 Ft -
MERCEDES-BENZ EÁr: 829.000 Ft -
MAZDA 6Ár: 4.299.999 Ft -
MAZDA 3Ár: 2.599.000 Ft -
RENAULT EGYÉBÁr: 4.999.999 Ft -
TRABANT 1.1Ár: 250.000 Ft -
OPEL ASTRAÁr: 699.000 Ft -
FIAT STILOÁr: 1.080.000 Ft -
VOLKSWAGEN SHARANÁr: 2.990.000 Ft -
LANCIA DELTAÁr: 2.600.000 Ft