Beszélgessünk a Lipóti Pékségben
Mai rohanó világunkban is fontos lenne az egymásra odafigyelés. Mikor hazaérkezünk a napi munkából, bizony sokszor elég a családdal való foglalkozás is.
Fotó: Szeged.hu
Hat Szegeden élő hölgy elindított városunkban egy kezdeményezést, ami így az országban már három helyen működik. Nálunk minden hónap utolsó vasárnapján a Lipóti pékségbe (Széchenyi tér 16.) várják a beszélgetni vágyókat 13:00-16:00 óra között.
Tóth Ildikót a program egyik önkéntesét kérdeztük.
Mit lehet tudni erről a kezdeményezésről?
A meghirdetett időpontban várjuk szeretettel azokat a beszélgetni vágyókat korra, nemre és vallási felekezetre tekintet nélkül, akik problémájukat, bánatukat vagy örömüket meg szeretnék osztani valakivel. Mi az értő figyelmünket tudjuk adni az embereknek. Nem vállaljuk fel azt, hogy tanácsokat adunk, vagy arra, hogy a személyiségüket megváltoztatjuk, hanem arra szeretnénk egy lehetőséget biztosítani, hogy egy órában beszélgethessen és megtapasztalhassa, hogy akkor csak ő a fontos.
Ez a kezdeményezés 2018-ban Győrben indult el. Mi úgy találtunk rá, hogy Papdi Kati olvasott egy cikket a győri kezdeményezésről. Ketten úgy gondoltuk, hogy hasznos lehet, és van rá igény. Tavaly Budapesten is lett egy ilyen beszélgetős hely. Így harmadikként mi is felzárkóztunk.
Hatan csináljuk önkéntes alapon, van köztünk jogász, informatikus, tanár, de mindenkinek van mentálhigiénés tapasztalata vagy képesítése.
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
MERCEDES-BENZ EÁr: 4.990.000 Ft -
CITROEN BERLINGOÁr: 1.999.999 Ft -
VOLKSWAGEN GOLFÁr: 400.000 Ft -
FORD FIESTAÁr: 249.000 Ft -
VOLKSWAGEN GOLFÁr: 879.000 Ft -
OPEL ASTRA GÁr: 699.999 Ft -
AUDI A6Ár: 1.190.000 Ft -
MERCEDES-BENZ EÁr: 829.000 Ft -
LANCIA DELTAÁr: 2.600.000 Ft -
AUDI A3Ár: 2.490.000 Ft -
OPEL CORSAÁr: 519.000 Ft -
OPEL AGILAÁr: 749.000 Ft