Szabálytalan közlekedők Csongrád megyében
A Csongrád megyei rendőrök két szabálytalanul közlekedő tehergépjármű-vezetővel szemben intézkedtek az M43-as autópályán.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as Autópálya Alosztályának járőrei a napokban egy bolgár honosságú autószállító trélert ellenőriztek a sztráda Csanádpalota felé vezető oldalán, a Kéthalmi pihenőhelyen. A tengelysúly mérés során megállapították, hogy a rakomány csaknem 1200 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.
Egy órával később az autópálya Szeged felé vezető oldalán, a járőrök egy szabálytalanul előző magyar honosságú kamion vezetőjével szemben intézkedtek.
Az egyenruhások mindkét esetben helyszíni bírságot szabtak ki.
Ismételten felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között, a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!
Előzési tilalom esetén ezeknek a járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.
...hogy mindenki hazaérjen!
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
FIAT STILOÁr: 1.080.000 Ft -
FORD C-MAXÁr: 2.650.000 Ft -
AUDI A4Ár: 879.000 Ft -
OPEL TIGRAÁr: 499.000 Ft -
NISSAN MICRAÁr: 749.000 Ft -
RENAULT CLIOÁr: 679.000 Ft -
FORD FOCUSÁr: 2.799.000 Ft -
OPEL AGILAÁr: 749.000 Ft -
FIAT PUNTOÁr: 499.000 Ft -
AUDI A4Ár: 699.000 Ft -
MERCEDES-BENZ 200Ár: 599.000 Ft -
RENAULT KANGOOÁr: 1.158.000 Ft